Cím: 1111 Budapest, Stoczek u. 2.
 St. Building, 1. floor 110

 E-mail: kjit@kjk.bme.hu

 Telefon: (36-1) 463-1013

mechatronika

kozut

vasut

legi

Competencies
 

vasut

Industrial works

oktatas

>
Education

vasut

Research

Vasúti közlekedés

A vasúti közlekedéssel kapcsolatos választható tárgyak

 

 

Tanszékünk célja, hogy a vasúti biztosítóberendezési területhez (tanszékünk egyik fő profiljához) kapcsolódóan széles körben kínáljunk választható tárgyakat. E tárgyak megtartására jelentős részben külsős előadókat kérünk fel, részben a külső cégeknél keletkező speciális szaktudás oktatásba integrálása miatt, de jelentős részben azért is, hogy hallgatóink megismerhessenek szakmájukban sikeres szakembereket és rajtuk keresztül cégeiket is.

A tárgyaink nyitva állnak bármely karról érkező érdeklődők előtt. Tárgyainkat az alábbi listában bevezető, és különbözö haladó szintekre bontottuk, és kérünk mindenkit, fontolják meg a tárgyfelvételre vonatkozó javaslatainkat, és a vasúti témájú tárgyainkat sorrendben, a bevezető jellegűektől indulva vegyék fel, mert ellenkező esetben a tárgyak anyagának elsajátítása nehézségekbe ütközhet (Természetesen ez nem vonatkozik a vasutas szakirányú hallgatókra; az ő szaktárgyaik közül már az elsők elvégzése után bármelyik választható tárgyunk felvehető).

 

A vasutas témájú választható tárgyaink mindegyikén nagyon ajánjuk azon hallgatóinknak, akik a vasúti közlekedés területén képzelik el szakmai pályafutásukat; különös tekintettel azokra, akik vasúti biztosítóberendezési területen akarnak dolgozni.

 

A tárgyakkal kapcsolatban részletesebb információ kérhető az előadóktól, illetve Dr. Szabó Gézától.

 

Korszerű hibrid és elektronikus biztosítóberendezések, felülvezérlő rendszerek (BMEKOKA8671)

előadók:  Berényi László, Csikós Péter (Prolan.)

Elektronikus biztosítóberendezések és felülvezérlések a PROLAN példáin keresztül - gyakorlatközeli ismeretek a biztosítóberendezések fejlesztésééről

Részletes tematika letölthető (tantárgyi adatlap)

Közepes nehézségű tárgy, felvétele előtt valamilyen biztberes bevezető tárgy (vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgy) hallgatása javasolt.

A tárgy a 2023/2024 tanév tavaszi félévében indult; szokásos időpont kedd 14.15-től

A tárgy (előre láthatóan) minden tavaszi félévben indul.

 

Vasúti automatizálás a Mobility világában (BMEKOKA8608)

előadók:  Melles Kristóf; Halmos Attila; Gergely Balázs; Stipkovits Máté (Siemens Mobility Kft.)

Elektronikus biztosítóberendezések tervezése és megvalósítása - nagyon sok Siemens-es példával illusztrálva.

Részletes tematika letölthető (tantárgyi adatlap)

Közepes nehézségű tárgy, felvétele előtt valamilyen biztberes bevezető tárgy (vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgy) hallgatása javasolt.

A tárgy a 2023/2024 tanév tavaszi félévében indult; időpontja: csütörtök 16.15-től.

A tárgy (előre láthatóan) minden tavaszi félévben indul.

 

Elektronikus biztosítóberendezési projektek mérnöki szemmel (BMEKOKA8607)

előadó:  Pingitzer Gábor (Hitachi Rail)

A tantárgy célja, hogy betekintést nyújtson a biztosítóberendezési projektek mérnöki munkáiba, az ajánlatkérési fázistól a berendezés üzemeltetéséig. A tantárgy bemutatja a projekt munkáit és az elektronikus biztosítóberendezés tervezését a gyakorlatban, a mindennapokból hozott példák segítségével. Valós példákon keresztül szemlélteti a projekt lépéseit.

Közepes nehézségű tárgy, felvétele előtt valamilyen biztberes bevezető tárgy (vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgy) hallgatása javasolt.

A tárgy a 2024/2025 tanév őszi félévében indult; időpontja: hétfő 16.15-től.

A tárgy (előre láthatóan) minden őszi félévben indul.

 

Állomási biztosítóberendezések (BMEKOKA8650)

előadó: Dr. Komócsin Zoltán c. egyetemi docens

A magyarországi vasútállomásokon nagyszámban telepített állomási biztosíóberendezés (D55) forgalmi szolgáltatásai, kezelése, felépítése, fontosabb áramköreinek működése.

Közepes nehézségű tárgy, felvétele előtt valamilyen biztberes bevezető tárgy (vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgy) hallgatása javasolt.

A tárgy (előre láthatóan) minden félévben indul, szokásos időpont: kedd 14.15-16.00.

A tárgy a 2024/2025 tanév tavaszi félévében indul.

 

 

Az ETCS vonatbefolyásoló rendszer (BMEKOKA8681)

előadó: Jóvér Balázs, MÁV Zrt. (külsős előadó, mesteroktató)

Az előadó elérhetősége: joverb (kukac) mav.hu

Az ETCS szintjei, szolgáltatásai, és minden egyéb amit az ETCS-ról tudni kell, de sosem merted megkérdezni....

Közepes nehézségű tárgy, felvétele előtt valamilyen biztberes bevezető tárgy (vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgy) hallgatása javasolt.

Részletes tematika letölthető.

A tárgy (előre láthatóan) minden félévben indul, szokásos időpont: csütörtök 14.15-16.00.

A tárgy a 2024/2025 tanév tavaszi félévében indult.

 

 

Bevezetés a biztosítóberendezési technikába (BMEKOKA8682)

előadó: Dr. Komócsin Zoltán c. egyetemi docens

Téma: A biztosítóberendezésekről érdekesen azoknak, akiknek nem ez a szakmájuk.

Bevezető jellegű tárgy, bárkinek ajánljuk minden vasutas előképzettség nélkül.

A tárgy (előre láthatóan) minden félévben indul, szokásos időpont: szerda 14.15-16.00.

A tárgy a 2024/2025 tanév tavaszi félévében indul.

 

 

Vasúti járművek és kitérők kapcsolata (BMEKOKA8584)

korábbi előadó: Hőgye S. András műszaki igazgató, Műszer Automatika kft. (külsős előadó)

A tárgyat azoknak ajánljuk, akik már valamilyen vasúti témájú, bevezető jellegű tárgyat hallgattak tanszékünkön.

(A tárgyat Hőgye S. András tanár úr 2020-as halála óta nem indítjuk; Hőgye S. András tanár úr volt a téma nagy szakértője, pótlása nagyon nehéz feladat...)

A tárgy egyelőre az aktuális félévekben nem indul...

 

 

Térközi biztosítóberendezések (BMEKOKA8651)

előadó: Görög Béla főtanácsos, MÁV Zrt. Biztosítóberendezési Osztály (külsős előadó, mesteroktató) (részleteket lásd lentebb a Vasúti biztosítóberendezések szerkesztése I. című tárgynál).

Téma: Biztosítóberendezések két állomás között, szembemenet kizárás, menetirányváltás stb.

A tárgyat azoknak ajánljuk, akik már valamilyen vasúti témájú, bevezető jellegű tárgyat(vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgyat) hallgattak tanszékünkön.

A tárgy a 2022/2023 tanév tavaszi félévében indult, időpontja: szerda 16.15-től.

 

 

Vasúti biztosítóberendezések III (BMEKOKA8553)

előadó: Tóth Péter főmérnök (Prolan Zrt.) (külsős előadó)

A tárgy témája: D70 állomási biztosítóberendezés

Haladó jellegű tárgy; javasoljuk előtte legalább egy bevezető jellegű bizberes tárgy és a D55-ről szóló tárgy (vagy a BSc.-s Vasúti automatika I. /korábban: Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek I./ tárgy) felvételét.

A tárgy (előre láthatóan) minden őszi félévben indul.

A tárgy a 2024/2025 tanév őszi félévében indul, időpontja: csütörtök 16.15-től (illetve az oktatóval egyeztetett időpontban).

 

 

Vasúti biztosítóberendezések szerkesztése I. (BMEKOKA8683)

előadó: Görög Béla főtanácsos, MÁV Zrt. Biztosítóberendezési Osztály (külsős előadó, mesteroktató)

Az előadó elérhetősége: gorogbe (kukac) mav.hu

A tárgyat azoknak ajánljuk, akik már több vasúti témájú tárgyat hallgattak tanszékünkön ésv/agy érdeklődnek a biztonsági rendszerek, vasútbiztosítóberendezések kockázati alapú, biztonságmenedzsment elveken történő fejlesztése iránt. Sok gyakorlati példával, esettanulmánnyal, a MÁV Zrt. biztosítóberendezési gyakorlatából.

A tárgy tematikája letölthető.

Az előadó, Görög Béla úr sok éven keresztül vezette a MÁV Zrt. biztosítóberendezési vizsgáló csoportját, jelenleg a MÁV Zrt. TEB főosztályon az országos biztosítóberendezési ügyek ügyintézője. Az egyik kiemelkedő hazai szakértője a biztonsággal kapcsolatos témakörnek, különös tekintettel a biztosítóberendezések funkcionális biztonságára. Görög tanár úr részletes életrajza letölthető.

A tárgy (előre láthatóan) minden őszi félévben indul, szokásos időpontja: szerda 16.15-18.00.

 

 

Metró közlekedés biztonság (BMEKOKA8680)

előadó: Darai Lajos, BKV Zrt. (külsős előadó)

A tantárgy feladata: Megismerni a városi közlekedés nagy utasszállító kapacitását adó metró vasút és utas biztonsági hátterét, üzemviteli technológiáját, a forgalom lebonyolítás specialitásait, infrastruktúra hátteret.

Bevezető jellegű tárgy.

A tantárgy adatlapja letölthető itt.

Darai Lajos szakmai életrajza itt.

A tárgy (előre láthatóan) minden félévben indul, szokásos időpont: hétfő 16.15-18.00.

A tárgy a 2023/2024 tanév tavaszi félévében indult.

 

 

Mechanikus biztosítóberendezések (BMEKOKA8689)

előadó: Rétlaki Győző úr (MÁV TEB Központ) (külsős előadó)

Téma: mechanikus biztosítóberendezések

Bevezető jellegű tárgy, bárki felveheti, de bizberes érdeklődőknek ajánljuk.

A tantárgy adatlapja letölthető itt.

A tárgy (előre láthatóan) minden tavaszi félévben indul.

A tárgy a 2023/2024 tanév tavaszi félévében indult, időpontja: kedd 16.15-től.

 

 

Utolsó módosítás: 2024. 08. 29. (dr. Szabó Géza)

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.