
Dr. Gáspár Péter gépészmérnök, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a modellalapú és adatalapú irányításelmélet, illetve az integrált és koordinált járműirányítás területén végzett kimagasló kutatásai és elért eredményei, valamint példaértékű oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a Széchenyi-díjat.
A Széchenyi-díjat az Országgyűlés 1990. január 25-i döntése nyomán hozták létre a korábbi Állami Díj helyett, és azóta minden évben március 15. alkalmából adják át a tudományos és műszaki élet kiválóságainak. A kitüntetést először 1990-ben ítélték oda: akkor hét egyéni díjazott mellett két kollektíva kapta meg, és 12 posztumusz elismerést is kiosztottak. A díjnak két fokozata van – a nagydíj és a díj –, a nagydíjat eddig mindössze néhány alkalommal ítélték oda.
A rangos elismerést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem további kiválóságai is átvehették: Zaránd Gergely, a BME tudományos rektorhelyettese, valamint Krausz Ferenc, a Műegyetem Nobel-díjas tiszteletbeli doktora és egykori hallgatója.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak az elismeréshez!